Mindig ugyanott kötök ki. Zokogó mellkassal fekszek az ágyamon és az összetört szívem darabjait akarom visszatuszkolni oda, ahova már nem lenne szabad. Megint egy játékszer lettem. A sztori ismerős, nem most fordult elő először. Habár akkor megfogadtam, hogy soha többet nem engedek ilyen játékot, egy ekkora törést az életembe, de ahogy a történelem ismétli önmagát, úgy én is megismételtem mindent elölről. 

Új volt, dicső tárgy a polcon amit a kisfiúk szeretnek mutogatni. A legmenőbb srác lett a legújabb kollekció darabjával. De ahogy teltek a napok, hetek, hónapok a kollekció veszített csillogó hírnevéből. Már nem volt nagy szám. Már nem érdekelte a barátait sem a játék figura. Egyre kevesebbszer került le a polcról, már csak egy nyűg lett a figura. Egy megunt játék akinek már a polcon sem volt nagyon helye. A sokadik lett a sorban, más került a rivaldafénybe. És ennek a játéknak a szíve meghasadt, de ő csak tűrt. Tűrt, mert szerette azt az istenverte kisfiút, azt aki a szívét millió darabra törte össze.  De minden éremnek két oldala van. A polcon ülve a játék figura megtanulta, hogy nem csak a saját érzéseit szabad maga elé vennie. Mi van akkor ha a kisfiú nem akart annyit játszani, mint amennyit a ő szeretett volna. Mi van akkor ha... Rengeteg ilyen kérdés futkosott az agyában és végül mindig ugyan oda jutott. Sokat várt el ettől az istenverte kisfiútól. Úgyhogy a játék figura tűrt tovább, várt, hogy a kisfiúnak szüksége legyen rá. A szíve pedig további darabokra tört. 

A problémák ott kezdődtek, hogy önzőségnek tartottam beszélni a saját problémáimról. Nem voltam hajlandó beszélni az érzéseimről. Saját magamat tettem felelőssé az összes problémáért. Már nem voltam érdekes, akiért vonat jegyek kellett volna venni. Változni akartam azért, hogy tetszek neki, hogy felkeltsem az érdeklődését. De semmi sem sikerült. Semmiben sem voltam biztos akkor már. Csak abban, hogy szeretem. Úgyhogy tűrtem, és csendben leültem a kispadra és csak néztem az életet.  

Összetörtem a saját szívem, mert minden reggel ugyanúgy végig csináltam a dolgokat. Forgatókönyvszerűen. 

“Lehet, hogy olyan vadul kellene szeretnünk magunkat, hogy amikor más lát minket, pontosan tudja majd, hogy hogyan kell ezt tennie.” Rudy Francisco