Csillagfény

Nézlek, zuhanok, veled, érted akarok, Te miért nem?  Utálni szeretnélek, de bárhogy próbálom képtelen vagyok rá. Nem tudok egyetlen negatív jelzőt sem rád aggatni, pedig annyira nagyon szeretném. Túlontúl szeret a szívem téged . Itt ragadtam egy útvesztőben, hiába keresem a kijáratott, elvesztem. Nem tudom mit is szeretnék jobban, hinni, hogy egy kicsit azért mégis számítottam neked, vagy kiirtani ennek az érzésnek minden csiráját. Nem tudtok segíteni, hiába próbáltok. Látom a szemeteket, a kezeiteket amik erősen ölelnek, hogy semmi baj, lesz ez jobb is . Látom az elveszettségeteket is, hogy nem tudjátok mit tegyetek ami megállítaná a könnyeimet. De erre nincsenek szavak. Elvesztettem magam, túlléptem egy határon ahonnan már nehéz lesz visszalépni, ami túlmutat már a méltóságon is. Hiába tapogatózok a kiút után, folyton csak a nyirkos falakba ütközöm. Nincs fény, nincs remény. Tudom, hogy csak meg akartok menteni magamtól, a közös emlékek súlyától. Valahol persze én is tu...

Mindig ugyanott kötök ki. Zokogó mellkassal fekszek az ágyamon és az összetört szívem darabjait akarom visszatuszkolni oda, ahova már nem lenne szabad. Megint egy játékszer lettem. A sztori ismerős, nem most fordult elő először. Habár akkor megfogadtam, hogy soha többet nem engedek ilyen játékot, egy ekkora törést az életembe, de ahogy a történelem ismétli önmagát, úgy én is megismételtem mindent  elölről .  Új volt, dicső tárgy a polcon amit a kisfiúk szeretnek mutogatni. A legmenőbb srác lett a legújabb kollekció darabjával. De ahogy teltek a napok, hetek, hónapok a kollekció veszített csillogó hírnevéből. Már nem volt nagy szám. Már nem érdekelte a barátait sem a játék figura. Egyre kevesebbszer került le a polcról, már csak egy  nyűg  lett a figura. Egy megunt játék akinek már a polcon sem volt nagyon helye. A sokadik lett a sorban, más került a rivaldafénybe. És ennek a játéknak a szíve meghasadt, de ő csak tűrt. Tűrt, mert szerette azt az istenverte kis...